2017. augusztus 2., szerda

Nyári nyitott műhely

A tábori élet után a nemez műhely kinyitja kapuit és ilyenkor lehetőség van az egyéni nemez alkalmak megvalósítására.
Ezen  a héten vendégül láttam egy régi kedves ismerőst aki Hollandiából érkezett. Ő a kislányával készített egy nemez sálat.
Utána pedig  Budapesten élő erdélyi kedves ismerősőm látogatott el 3 kislánnyal ugyancsak nemezsálat készíteni. Míg mi a sálat készítettük a lányok karkötőt. Majd a gyúrásban is segédkeztek.







2.csoport










2017. július 10., hétfő

Nemez tábor-Eco print

A nemez -jóga táborukban kipróbáltuk külöböző technikákat többek között a eco -print technikát, ami azt jelenti hogy növényi lenyomatokkal ,gőzöléssel vagy főzéssel érjük el a kívánt színt adott esetben selymen. A mezőről gyűjtöttük össze a növényeket, virágokat, leveleket.






























2017. április 17., hétfő

A kiállítás képei



Nemzedékek nemezei c. kiállítás,KAMÉLEON SÁL-SAPKA, Kecskemét, Bozsó gyűjtemény



Életfa, Bozsó gyűjtemény

A nemez természete c kiállítás, Hajdúszoboszló (növényi festett sálam)

Két kiállításon is szerepelnek a munkáim, fogadjátok szeretettel!

" A magyar kortárs nemezművészek szárnyaló fantáziájukkal folyamatosan tágítják a műfaj határait, az iparművészet újabb területeit hódítják meg. A kiállításra meghívott közel 30 művész alkotásai közül nemeztakarókat, ruházati kiegészítőket, ékszereket, játékokat mutat be a kiállítás, mely március 25. és április 23. között, csütörtöktől vasárnapig, 10-18 óráig tekinthető meg."hiros.hu


A kecskeméti kiállítás képei: ITT
A hajduszoboszlói kiállítás képei: ITT

 http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/nemzedekek-nemezei-a-bozso-gyujtemenyben-716194/

Ecoprint alkotótábor

Ecoprint alkotótábor Nyárádszentsimonban Várható időpont 2024 július 4-5-6 GYERE és alkoss velünk, tanuld meg a  növényi lenyomat -ecoprint-...